Beszélgetés az elmélkedésről

Nagyon érdekes amiket Jézus mond ezzel kapcsolatosan, ugyanis az ember azt hiszi, hogy azzal vagyunk tiszták, ha nincs bűnünk, ha erkölcsileg kifogástalanok vagyunk. Ezért bőséges erőfeszítést is teszünk, s van akinek könnyebben megy, van akinek nehezebben. Így aztán erkölcsileg ítéljük meg egymást, hogy ki mennyire tisztességes, vagy tisztességtelen. Mennyire jó ember, vagy mennyire gonosz ember. Jézus áttöri ezt az elképzelést a tanításával és a magatartásával. Vámosok és utcanők barátjának mondják, gúnyolják, hogy falánk és borissza ember, mivel eljárt az emberek ünnepségeire, elfogadta a meghívásokat, s leült ünnepelni az ünnepelőkkel. Vissza is vág nekik, hogy nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem a tisztákat jött hívni, hanem a bűnösöket. Szóval Jézus szemével nézve nem az erkölcsi tisztaságért tett erőfeszítés számít, mert az képmutatóvá tesz, azért és úgy teszi az ember, hogy lássák mások, hogy mások előtt tündökölhessen, hogy ő jó ember: tisztességes, becsületes. S aki nem az a szemében, azt pedig lenézi, sőt megveti.

Jézus soha nem vetette meg a bűnösöket! Akkor jó kérdés, hogy mi miért tesszük!? Úgy gondolom ott hibázzuk el, amikor a tisztaságot úgy gondoljuk, hogy a saját erőfeszítésünkből kell elérni. Hogy ki kell érdemeljük a jutalmat, az Isten szeretetét. Hogy majd, ha tiszta leszek, akkor odafordulok Istenhez, de először jónak kell lennem. S ilyenkor megy a görcsölés, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég erkölcsös, és hát ez kellemetlen. Van aki ilyenkor még jobban erőlteti, erőlteti a vallást, még többet imádkozik, még többet templomba jár, még több vallási cselekedettel gondolja, hogy megszerzi majd Isten jóindulatát. Közben pedig nem történik semmi, nem lesz erkölcsileg tisztább, csak úgy tesz, mintha tisztább lenne mint más. Jézus ezt keményen felrója a tisztességes vallásosaknak, aki így tüntetőlegesen mutatják, hogy erkölcsileg tiszták: olyanok mint a fehérre meszelt sírok: kívül tiszták, de belül tele vannak rothadással.

Jézus másként néz a bűnösre és az erkölcsi tisztaságra! Ő ezt a tanítás, vagyis Isten igéjének befogadásával ill. annak elutasításával méri! Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amit hirdettem nektek! Mintha két fajta vallásosság lenne: az egyik amely önerőből akarna tiszta lenni, s egy erkölcsi vallásosságra törekszik, hogy kiérdemelje Isten szeretetet, s igazából azon van, hogy teljesítse a parancsokat, és úgy él, az a vezérelve, hogy elkerülje a bűnt. Persze ez helyes is, csak nem szabad itt megrekedni, ugyanis ez nem elég. A másik pedig az amit Isten akar, hogy hallgassuk az ő szavát, tanuljuk meg, hogy ő kicsoda! Fogadjuk be Isten tanítását! Gyakran találkozom olyan vallásosakkal, akik templomba járók, rendszeresen imádkoznak, de igazából nem ismerik Isten tanítását! Nem ismerik Jézus történeteit, vagy ha ismerik is, igazából nem vonatkoztatják a saját életükre. Mintha kettős életet élnének: templomba jár, hallgatja Isten igéjét, de az életét csak parancsolatok irányítják, nem pedig az isteni ige.

Jézus a tanítványaiban látja a készséget, hogy befogadták őt – persze Júdást kivéve. Ha nem is teljesen, mert úgy majd csak a Szentlélek eljövetelekor történik meg, a Szentlélek töri át teljesen az ember szívében a gátat, a falat. Jézus konfliktusait a farizeusokkal minden tanítványa jól ismerte. Olyan fiatalembereket válogatott maga köré, akik ugyanolyan emberek voltak mint bárki más, ugyanúgy gondolkodtak, mint ahogy a farizeusok tanították: erkölcsi erőfeszítéseket kell tenni Isten szeretetéért!

Aki befogadja az igét, az megtapasztalja, hogy az Isten szava teremti újjá az ember szívét, nem pedig az erkölcsi erőfeszítés! Ez egyik lényegi eleme Jézus tanításának, ez az evangélium. Ez roppant egyszerű, mégis hihetetlenül nehéz az embernek belátni és elfogadni. Csak így érthető az, amit a szőlőtőről és a szőlővesszőről mond!

Ha megmaradtok tanításomban, mondja, akkor én bennetek leszek, ti pedig énbennem, mint a szőlővessző a szőlőtőn. Így válik képessé az ember arra a jóságra, amit Isten akar. Különben csak izomból próbálkozik az ember, s önmagát akarja a saját tetteivel megváltani. Így érhető, hogy aki nem abból indul ki, hogy a tanítás befogadásával indul meg megújulás, az előbb utóbb elszárad mint a szőlővessző, s nem tud igazán jó gyümölcsöt hozni, fárasztó, és nagy erőfeszítéseket kell tenni egy csöppnyi jóért. Ugyanakkor pedig aki befogadja Isten igéjét, tisztává válik tőle, s észre sem veszi, hogy jó gyümölcsöket hoz, nem kerül neki erőfeszítésbe, mert Isten cselekszik már általa. A szőlővessző csak átveszi a nedűt a szőlőtőkéből, s gyümölccsé érlelődik. Csodálatos ez a kép és felszabadító! A szőlővessző csak akkor terem, ha rajta marad a tőkén, különben tényleg elszárad és elégetik!