A mai napon az Öröm vasárnapján szembe kell állítsuk az örömöt a mámorral. Mi is a különbség a kettő között!?
A mámor olyan kellemet ad, amivel eltompulnak a valósághoz fűződő tapasztalataink. Valamelyest kényelmes, önző állapot, ahol az áll a középpontban, hogy én jól érzem magam. Ehhez valamilyen külső hatás is szükségeltetik, valamilyen szer, valamilyen pompa, valami ami elvonja a figyelmet. A figyelmet a valóságtól, valamilyen ábrándvilágba utaztat, olyanba ami nem is létezik.
Az embernek egyik tulajdonsága az, hogy ki akar lépni önmagából, átadja magát másoknak, valamilyen feladatnak. Ezt az tulajdonságunkat is megsebezte a bűn, ezért amikor valaki mámort keres, akkor is eredendően a jót akarja, valahogy kilépni önmagából és a másikhoz, valamilyen értékhez akar eljutni, csak tévútra sodródik. A mámor eltévesztett öröm – mondhatjuk, hiszen az örömre vagyunk teremtve. Az, hogy átadjuk magunkat a másik embernek, a közösségnek, egy értéknek, feladatnak, természetszerű, hogy öröm jár vele együtt. Ez a rendeltetésünk, így hozzuk a gyümölcsöket, és a gyümölcs érlelése örömöt okoz, öröm a velejárója.
Adventban ugyanúgy, mint Nagyböjtben van egy vasárnap, amikor az örömöt ünnepeljük, mivel a készülődés vagy böjtölés közepette az emberi természet kitisztul, s fogékonnyá válik arra, hogy átadja magát. Ez a folyamat nem azért van, mert az egyház kitalálta, hanem a folyamat természetszerű, az Egyház csak megünnepli azt, ami van. Az ünnep van hozzárendelve a természetes folyamathoz.
Ugyanúgy, mint a mámorhoz természetszerűen van hozzárendelve a másnaposság – ami a túlzott alkoholfogyasztás következménye. De nevezhetnénk minden mámorból való felocsudást másnaposságnak. A másnaposság nem valami öröm, hanem éppen üröm, valahogy érzelmileg erősen jelzi a természetünk, hogy valami célt tévesztettünk. Persze nem csak az alkoholfogyasztás ad mámort, hanem megfigyelhetjük magunkon, hogy mi is az, ami utólag sem ad megnyugvást, amiről azt gondoljuk, hogy öröm, aztán mégiscsak ürességet hordoz magával. Lehet ilyen a túlzott étkezés is, vagy a sok alvás. De lehet ez maga a túlzott munkavégzés is: munkamámor. Túlzott szórakozás, túlzott valami, akármi. Amikor eltúlozunk valamit: jön a mámor. Valahogy úgy alkotott meg bennünket Isten, hogy csak a mértékletességben találjuk meg az igazi örömöt.
Az ünnepi előkészületek mértéke nagyon fontos. A mértékletességet pedig azzal tudjuk egyrészt elérni, hogy abban visszafogjuk magunkat amiben túlzásra hajlunk, s amiben pedig nagyon visszafogottak vagyunk abban pedig megerőltetjük magunkat! Így is értendő: a halmokat, hegyeket hordjátok el, a völgyeket töltsétek fel, hogy legyen egyenessé az Úr eljövetelének útja! - szól Keresztelő János felszólítása. Hogy kinek mi a halom, mi a völgy, vagyis ki mit visz túlzásba, és mi az a jó, amiben pedig visszafogott, mindenkinek magának kell látnia! Ne csapjuk be magunkat!
Feltevődik a kérdés ma az evangéliumban: Ki vagy Te? - szól a kérdés Keresztelő Jánoshoz! János pedig megvallja, hogy nem ő a Messiás, a Felkent! Nem őrá várakoznak. Ő csak a pusztába kiáltó szó! Nem ő az, akinek el kell jönni! Keresztelő csak az utat készíti elő. Az út maga Jézus, aki - mint mondja - ott áll köztetek, és Szentlélekkel keresztel!
Ennek egy olyan olvasatát is nézhetjük, hogy nem a mértékletesség a cél. Nem az út előkészítése a lényeg. Ugyanis vannak akik akár ezzel is összekeverhetik az életet, az élet értelmét. Hogy csak rendesen, tisztességesen kell élni, megtartani a parancsokat, hagyományokat. A mai evangéliumban elhangzottak ezeken mutatnak túl! Nem az út előkészítése a cél, hanem az, aki majd jön rajta!
Van, hogy megkísért bennünket az, hogy megrekedünk annál, hogy tisztességesen kell élni, rendesnek lenni, becsületesnek, megtartva a törvényeket, engedelmeskedni a parancsoknak. Az embernek ezek még mindig nem elég. Ebben meg lehet rekedni, ebben el lehet fásulni. Vannak is, akik ezeket mind megtartják, s mégsem vonzóak, ugyanis kiüresednek, nincs bennük öröm, mert az út összekeveredett a céllal. Mivégre rendes valaki, ha nem az érkezőnek készítette el magát, hanem csak úgy saját magának a dicsőségére rendezgeti életét, sőt az ilyen még dicsekszik is azzal, hogy mennyire rendes és tisztességes. Ezt hívták régen farizeusnak. Már megkapták jutalmukat.
Keresztelő megvallja, nem tagadja, hanem megvallja, hogy az amit ő csinál, az valaki másnak készül, aki jön és olyan ajándékot hoz, ami a vízhez képest tűz! Ő csak vízzel keresztel, aki utána jön, az tűzzel és Szentlélekkel keresztel majd! A tűz és a Szentlélek olyan örömöt ad, amelyhez nem fogható semmilyen mámor, amely nem hordoz magában másnaposságot, nem létezik benne üröm, hanem igazságosság, öröm és béke. Isten országa! Ez az ország érkezik a betlehemi jászolba! Ez a királyi uralom érkezik annak szívébe, aki előkészíti jövetelét! Ennek örülni lehet! Ennek lehet örülni, mámortalanul, józanul másnaposság nélkül! Ez reményt és jövőt ad, ez a remény evangéliuma, a remény öröme.
