A prófétai jövendölés, amint hallhattuk Jeremiás könyvéből, arra vonatkozott, hogy Isten olyan szövetséget köt az emberrel, hogy azt nem lehet felbontani. A szövetséget amelyet ószövetségnek nevezünk, azt az ember a bűnnel mindig felbontja, ugyanis a parancsokat az ember nem tudja betartani. Vagy ha valaki be is tartja azokat, nagyon nagy fáradságába kerül, s könnyen dölyfössé, nagyképűvé teszi, miközben csak látszólag tartja meg a törvényt, a szívében ő is csalárd. Jézusnak, mivel ezekre rámutatott, szenvednie kellett, összetűzésbe került egy csomó vezető és előkelő emberrel.
Jézus nagyon finoman, példázatokkal próbálta felhívni a hallgatósága figyelmét arra, hogy Isten jól tudja, hogy nem lehet megtartani a szövetséget, amelyet a 10 parancsolatokban fektettek le. Jól tudta, hogy az ember szíve csalárd, hogy hajlik arra, hogy még önmagát is becsapja. Jézus ugyanúgy látta, mint a próféták, hogy az ember szegi meg a szövetséget, s hogy másik szövetséget kell kötni, ami pont a első szövetség gyengeségeit fogja majd korrigálni, mégpedig végérvényesen.
Tekintsük át egy kicsit a szövetségeket, amelyeket kötött Isten az emberrel: az első szövetség Isten és ember között még az Éden kertben történt, hogy nem esznek a jó és a rossz tudásának fájáról. Az ember ezt megszegte, ki is űzettünk a paradicsomból, s ennek következménye, hogy meg kell halnunk! Ez volt tehát a legelső szövetség, megszegtük. Vissza sem tudjuk csinálni.
A második szövetséget Isten Noéval köti, amelynek a szimbóluma a szivárvány, ezzel Isten saját magát arra kötelezi, hogy nem pusztítja el az emberiséget a bűnei miatt!
A harmadik szövetséget újra Isten kezdeményezte, de ezt már konkrétan egy emberrel, mégpedig Ábrahámmal, hogy egy választott népet hoz létre, ennek a jele a körülmetélés. Ezt a választott nép meg is tartja, sőt ebbe kapaszkodik, ebből származtatja előjogait.
A negyedik ill. az utolsó előtti szövetség pedig az Egyiptomból szabaduló népnek adott 10 parancsolatban foglaltatik a két kőtáblán. Ezen a két kőtáblán a parancsolatokban foglaltatik az Isten és az ember közötti alkotmány. A 10 parancsolatban foglaltak a kerete az emberi élet szabadságának. A rabszolgaságból kivonuló nép számára az ígéret földjére ez lesz az alkotmány, az a keret amiben a szabadságot megélhetik. De nem csak ez volt a célja ennek a szövetségnek, hanem Isten azért kötött szövetséget egy néppel, hogy rajtuk keresztül az egész emberiséghez eljusson. Isten egy kultúrát, egy vallást készített elő, amin keresztül ő üzent a világnak, s azért is készítette elő ezt a vallást, vagyis a zsidó kultúrát, hogy legyen egy olyan közvetítő közeg, olyan nyelvezet és olyan történetek sorozata, amelynek keretében ő maga is kifejezésre tudja juttatni magát. Ezért utasítunk el minden olyan magatartást, akik az ószövetséget ellenzik, likvidálni akarják, vagy netán a zsidókat üldözik.
Jézus maga is úgy lép fel, hogy nem megszüntetni jött a törvényt, vagy a prófétákat, hanem beteljesíteni.
Szóval visszatérve a szövetségekhez, a próféták, mint Jeremiás, látták, hogy az emberek nem tartják meg a szövetséget, vagyis a törvényt, látták, hogy képtelenség végigvinni, hogy az ember szánalmasan ki van szolgáltatva a hatalomnak az érdekeknek, de nem csak ennek, hanem a vágyainak, a saját meggyőződésének, hangulatának, gőgjének és félelmeinek, hogy mindig csak tetézi a bűneit, új szövetségre van szükség. Meg is jövendölte Jeremiás az új szövetséget, mégpedig a megbocsátásban!
Ezért válik Jézus tanításának központi gondolatává az irgalom a bocsánat, az önfeláldozás, hiszen minden e köré csoportosul Jézusnál. Örömhírében, példabeszédeiben állandóan az Atya irgalmas jósága jelenik meg. Jézus a magatartásával is ezt tanúsítja, hogy olyan az Isten, aki a bűneink ellenére is szeret minket. Ezzel a tanúságtételével köti meg az új szövetséget, amit egyszerűen nem lehet felbontani, ez egy olyan új és örök szövetség, amely állandóan születik. Minden szentmisében, amikor a pap ki is mondja: „ez az én vérem, az új és örök szövetségé, amely sokakért kiontatik!” - ahogy az utolsó vacsorán végérvényes formába önti!
A mai evangéliumban is ugyanerről beszél, hogy ez ami miatt őt látni akarják a görög zarándokok, csak akkor nyeri el értelmét, ha őrá úgy tekintenek mint egy búzaszemre, amelynek a földbe hullva el kell halnia, hogy sok termést hozzon. Ez, hogy őt meg akarják nézni a bámészkodók mit sem ér, ha nem azzal a magatartással követik őt, hogy ezen a világon készek önfeláldozó életet élni a kiengesztelődésért, a megbocsátásért. Mert ez az Isten dicsősége, hogy megbocsát! Ezt az Istent kell hirdetni, sőt ahogy Jeremiás próféta mondja hogy jönnek napok, amikor már nem is kell hirdetni Istent, mert az ember szívében fel fogja ismerni azt, hogy Isten szereti, megbocsát. S ez így is van, aki befogadja a Szentlelket és Jézussal egy olyan bizalmi kapcsolatot ápol amelyben elfogadja Jézus hitét, Jézust abban követi, hogy ő is úgy néz az Istenre, ahogy Jézus nézett rá, az máris felismeri, hogy mit is jelent az új és örök szövetség.
Jézus hite a minta, az ő viszonyulása az Atyához, vagy ezt úgy is mondjuk, hogy Jézus Istenképe a mérvadó! Jézust ebben követjük, ez a kereszténység, ez az újszövetség népe, mi vagyunk azok.
