A most elhangzott olvasmányokból igencsak elvont dolgok szüremkednek ki. Kissé magasröptű teológiai szemlélődést kaptunk a mai napra. Egyházunk rá akar világítani azokra az eseményekre amelyekre készülünk. A nagyböjti időszak a Húsvétért van, hogy ráhangolódjunk a húsvéti eseményekre.
A húsvéti események pedig nem érthetők a választott nép története nélkül. A hit nem ragadható meg a történelem nélkül. Olyan ez, mint amikor valakit meg akarunk ismerni, akkor kíváncsiak vagyunk a múltjára, hogy mi történt vele, miket tett. Megismerhetünk-e valakit úgy, ha nem ismerjük az életét, a tetteit? A barátok attól barátok, hogy feltárják egymásnak életük eseményeit, mit tettek, mit történt velük, hogyan élték át a helyzeteket. A szülő is kíváncsi mi történt az gyerekével az iskolában, de még a gyerek is érdeklődik, hogy milyenek voltak a szülei fiatal korukban. Sőt az ember eljut oda is, hogy kutatni kezdi felmenői és népe múltját, s eljut az egész emberiség múltjának kutatására.
Mire jó ez? Miért mozgat ez bennünket? Isten képmásai vagyunk, szellemi lények, akik a szabadságra és boldogságra teremtettünk. Persze ez a szabadság le lett korlátozva. A mi hagyományaink szerint ez azért van, mert az ős szüleink vétkeztek. Más hagyományok más módon magyarázzák, mint pl. azzal, hogy az anyagvilágba zártságunk az oka. Megint mások a pénzben és a hatalomban keresik az okát annak, hogy kevés a boldogság. Ugyancsak azzal is magyarázatot találnak erre a problémára, hogy egy-egy nép, kultúra korlátozza a másikat. A távol keletiek az ember vágyainak és indulatainak szertelenségével magyarázzák annak okát, hogy nehezen boldogulunk.
Szóval mára igencsak nagy a kínálat a magyarázatokból. Régebben, amikor a média még nem volt, nem is jutott el az emberekhez a sokféle magyarázat és sokkal inkább egy hagyományon keresztül értelmezte mindenki az életet. Egy hagyományt adtak tovább, egységes volt a világ. Ez ma már nincs, ezt nem is tudjuk visszahozni, nem is lehet. A megváltozott világban kell nekünk is megtalálni a helyünket, újrafogalmazni mit is hiszünk, miben is hiszünk. Döbbenten és fájdalmasan állnak az idősebbek gyerekeik és unokáik előtt, akik már ebben a sokszínű világban nőnek fel, s azok a hagyományok, amelyek még itt-ott az ünnepekben, egyik másik szokásban megmutatkoznak immáron csak egy kicsiny szelete maradt a világunknak.
Meg kell találnunk újra a hitet. Meg kell tanulnunk újrafogalmazni vallásunkat. Valójában ez minden generáció feladata különben. Évszázadokon keresztül áthagyományozott vallási gyakorlatok amelyek kialakultak őseink hitét hordozzák és sokszor nem is érti ma az ember. Egy kissé olyan ez mint a ruházat, vagy a bútorzat, a lakás. Nem a dédszüleink öltözékeit hordjuk. Lakásaink is átalakultak, más módon vannak berendezve, más módon, más stílusban. Nem mondhatjuk azt, hogy a régi ruhák jobbak voltak, vagy, hogy szebbek. Azt kell mondjuk rá, hogy másak, nekik tetszők. Úgymond az öltözékeikkel együtt leveti a ma embere a vallási kereteket is. Új bor új tömlőbe való, azóta nem veszítette el érvényét ez a jézusi kijelentés, ami miatt már kétezer éve pusztulnia kellett. Vagy ugyancsak a másik ide kapcsolódó mondása: régi ruhára nem tesznek új anyagból foltot. Bor is, ruha is tönkremegy, szétesik.
De ezt még a család szintjén is megtapasztalják az emberek, hogy amit egyik generáció megfogalmazott magának, azt a rá következő generáció már nem tudja megenni. Minden generációnak segíteni kell abban, hogy megfogalmazza saját magának, mert különben csak le akarjuk nyomni a torkán. Ennek nehézségeit tapasztaljuk a hitoktatásban, az elsőáldozásnál, bérmálásnál, de a házasságkötéseknél. Sőt ha kitekintünk a vallási hagyományokból, akkor ott is ugyanazzal találkozunk az oktatásban és több munkaterületen is. A felnövekvő generációk egyre képtelenebbek fogyasztani a mi konzerveinket.
Egy gondolat ahhoz, ami történt az eszkimókkal. Vittek nekik konzerveket. Innentől fogva nem kellett nekik vadászni, ráértek, s hogy elüssék az időt inni kezdtek. A nyugati ember konzervei szétverték a hagyományaikat. Segíteni akartunk, de romboltunk. Ugyanígy beszélnek ma arról is, hogy a segélyekkel felnövekedett egy olyan generáció, akik nem akarnak dolgozni. Szóval a modern világunk sok mindent meg akar oldani, s csak újabb problémákat vet fel.
Persze nem tudunk visszamenni a régibe, hanem újrafogalmazni kell a régit. Jézus mindig aktuálisat mond. Persze visszatekint a hagyományaikra: kígyó a pusztában.
A lényeg az igazságos tettek! A fényre megy aki jót tesz. Az ítélet az, hogy nem fogadták be. A sötétség az oka annak is, ami miatt fogságba hurcolták őket:
Két fogság is volt: Egyiptom – Mózes, Babiloni – Jeremiás,
Az igazi fogság a sötétség: keresztelésnél is mondjuk, hogy a világosság fiaivá válik a megkeresztelt.
Az igazi hagyományunk ez: Jézus kivezet a világosságra. Mércéje pedig az, hogy amit teszünk, azt mennyire merjük a világosságra juttatni, vagy van benne szégyellnivaló.
A kereszten való felemelkedés a gyógyulás kulcsa. Erre készülünk.
