Pál apostoltól hallottuk az imént, hogyan beszél Istenről. Ha ő velünk van, akkor ki van ellenünk? Ki az ember ellensége, ha Isten a saját fiát sem kímélte, s halálra adta értünk, vagy mondhatjuk miattunk, mert vele együtt nekünk akar adni mindent! De mit jelent ez? Mit ad nekünk Isten? Ki az ember ellensége? Netán Isten, Krisztus? Kicsit sok a kérdés! - Pál apostoltól ma csak kérdéseket hallottunk!
Ábrahám történetét hallgatva, hogy elindul Isten kérését teljesíteni, hogy feláldozza a saját fiát Istennek, komolyan felveti a kérdést, hogy Isten mit is akar az emberrel! Ez a történet, hogy Isten az embertől elkéri a gyerekét azt gondolom felháborító! Ezt meghallja egy szülő, akkor egyből fellázad, hogy ilyen Isten nem kell! Ilyen Istenben nem akar hinni! Meg sem hallgatja végig a történetet, hanem megreked a történet első felénél, s tombol, haragszik. Még mit nem! Olyan mérvű felháborodásra ad okot a történet, hogy kérdés, képes lesz-e az ember meghallani Isten igazi üzenetét! Mégpedig, hogy nem az ellenséged vagyok, hanem neked adok mindent! Minden a tied lesz! De előbb el kell engedned mindent! Azt is, amit legjobban szeretsz! A történet vége nem az, hogy Ábrahám legyilkolja a saját fiát! Ezt nagyon fontos tudnunk! Sokan, vagy mondhatjuk mindenki, aki csak a megtérés útjára lép, fontolgatni kezdi, hogy mit is kell feladnia ahhoz, hogy Istenhez közel kerüljön. Mindenki szorongat valamit, van valami, amihez ragaszkodik s nehezen engedi el, s nem egyszer tényleg nem engedi el, s ezért nem tud megtérni. Jézus ezt úgy is kifejezésre juttatja, hogy aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig meri elveszíteni életét őérte, megmenti életét az örök életre! Az élet, amihez ragaszkodik az ember sokféle formát ölt, lehet az egyértelműen a saját konkrét élete, családja, gyereke, megélhetése, az igaza, az eszméje, a bosszúja, haragja, biztonsága, de még a presztízse, a társadalomban kiharcolt, megszerzett helye, pozíciója is, sőt a saját magunkról alkotott képünk, hogy ki vagyok én, mit gondolok magamról. Valamennyiünknek van Izsákja. Játékosan szoktuk olykor mondogatni hittanórán hátizsákja. Ott van a hátunkon egy hátizsák, amiben cipeljük azt amihez ragaszkodunk, s Ábrahámhoz hasonlóan tőlünk is kéri Isten, hogy áldozzuk fel neki, ajánljuk fel neki. Elkéri tőlünk, hogy majd megszentelve visszaadja. De ezt egészen sajátosan kéri tőlünk. Nem elégszik meg azzal, hogy azzal a tudattal adjuk oda, azzal a hátsó szándékkal, hogy úgyis visszaadja, hiszen így akkor nem is adtuk oda. Nem csaphatjuk be magunkat így gondolkodva. Ez egy olyan lemondás, amelyben mindenképpen érezzük, hogy odaadtuk-e vagy sem, ragaszkodunk-e valamihez, vagy sem. S ha azon kapjuk magunkat, hogy ragaszkodunk a hátizsákunkhoz, akkor felülvizsgálandó a hitünk, az Istenbe vetett bizalmunk. Vajon hogyan és miben is hiszek!?
Hinni nagyon sok mindenben lehet, de az mi is amit Isten kér bizalmat? Az, hogy hiszem hogy van Isten, az itt most nem számít. Az, hogy hiszek abban, hogy lesz jövő, vagy Isten igazságos, vagy beteljesül valami, vagy hogy lesz végítélet meg túlvilág, az itt most nem nagy jelentőséggel bír! Itt a hit arról szól, hogy merek-e dönteni egy egészen sajátos bizalom mellett. Döntök az Istennel való személyes bizalom mellett, hogy ő velem van minden látszat ellenére, minden szenvedés és kiszolgáltatottság ellenére. Ez az igazán nagy kihívás! Ez a hit igazi kihívása! Ezt akarja Pál apostol is hangsúlyozni, hogy ezzel a bizalommal tudjuk megkapni mindazt ami betölti az embert. Így innen nézve érthető, hogy Isten nem elítél, nem ellenség, hanem pont ő az aki Jézussal nekünk ajándékoz mindent!
Ábrahám története, hogy fiát kész feláldozni, nem csak erről a bizalom mellett való döntésről szól, hanem Istenről is. Az úgynevezett teológiai olvasata a történetnek az, hogy Isten a saját fiát ugyanakkor pedig odaadja, feláldozza. Megteszi, nem csak úgy csinál, hanem felbonthatatlan szövetség jelévé teszi ezt az utolsó vacsorán és a golgotán, a keresztre szegezve. Ez teljesedik be, amikor Jézus kimondja: beteljesedett! Jézus végig a tanításával készíti tanítványait erre a nagy eseményre, s az evangéliumban hallottak is ennek az eseménynek az előkészítését szolgálják! Átváltozik színében, megmutatkozik, hogy ki is ő, hogy ő az Isten fia, akit hallgatni kell, akire hallgatni kell, akibe a bizalmat fektetni kell. Hogy a tanítványok, akik megtapasztalják, hogy milyen jó ott lenni, tudjanak dönteni a bizalom mellett, s így éljék át és adják tovább ezt a bizalmat, amire már Ábrahámot meghívta, s amire valamennyiünket hív.
Ábrahámhoz hasonlóan, nekünk is megadatik az, hogy nem kell konkrétan feláldoznunk a legfontosabbat. Elég, ha a szívünkben elengedünk minden ragaszkodást, megszabadulunk minden kötődéstől, mert Isten ugyanúgy mint Ábrahámnak egy helyettesítő áldozatot ad a kos képében, amely beszorult egy bokorba, s azt áldozza fel Izsák helyett. Ugyanígy a számunkra keresztényeknek a szentmise áldozat mindig az, hogy Jézus mint Isten Báránya, akit ugyanúgy küld Isten mint Ábrahámnak anno a kost. Jézus a helyettesítő áldozat, ő önmagát adja, megteszi, megtette konkrétan, megtette helyettünk. Megkönnyítve nekünk, hogy döntsünk a bizalom mellett. Hogy higgyünk! Hogy így megtérjünk! Mert ez a döntés a bizalom mellett, hogy ő ezt megtette helyettünk, ez a döntés a megtérés. Ez nagyböjt legnagyobb és legfontosabb üzenete! Szóval mit is ad nekünk Isten? Jézus Krisztusban a teljes szabadulást, a megváltást, az örök életet. Ha szenvedünk is, Isten velünk velünk, s legyőzzük ezzel a bizalommal mindazt ami ezt gátolja. Az a dicsőség lesz a miénk is, amit megmutatott ott fenn a hegyen előre a tanítványainak: Péternek, Jakabnak és Jánosnak. S azóta is mindazoknak, akik döntenek mellette.
