Istent Jézus alapjában véve úgy mutatja be, mint egy irgalmas Atyát! Az örömhíre arról szól, hogy Isten a mi mennyei Atyánk, bűneink ellenére is szeret minket. Arra biztat bennünket, hogy a mennyei Atya gyermekeiként merjünk rá hagyatkozni. Fel is szólít bennünket, hogy ha meg nem változunk és nem leszünk olyanok mint a gyermekek, akkor nem jutunk be a mennyek országába.
Már ebben is megmutatkozik, egy kis fenyegetés! Ha meg nem változtok, nem juttok be! De vannak egész komoly fenyegetései is. A múlt vasárnap a 10 szűzből csak fele jutott be a menyegzőre! Sőt a héten egyik hétköznap az evangéliumban azt is olvashattuk, hogy minden másodikat veszik fel Isten országába, a másikat otthagyják!
Ma is azt a fenyegetést hallhatjuk ki, hogy Isten olyan, aki ott is arat, ahova nem vetett, onnan is szüretelni fog ahova nem is ültetett! Attól akinek nincs attól még azt is elveszi amije van! Hát akkor most hogyan is van ez? Hogyan is értsük mit akar Isten!? Melyik az igazi arca!
Sőt, ha belegondolunk, a példázatból az jön ki, hogy aki többet kapott, az jól gazdálkodik, aki kevesebbet, ill. alig, az meg még rosszabbul is jár! A szegényt még az ág is húzza! Egyeseket meg is kísért az a gondolat, hogy talán az Isten is a gazdagoknak kedvez?! Hallottam már ilyent! Sőt van olyan elképzelés még a Bibliában is, hogy az Isten parancsainak útján járó ember meg is gazdagszik! Ezért aztán van aki reménykedik abban, hogy ha megtartja Isten parancsait, akkor meg fog gazdagodni...
Jézus mégis boldognak mondja a szegényeket, mert övék az Isten országa!
A gazdagság, a jólét, a gazdagodás persze, hogy mércéje ennek a világnak! Jézus innen veszi a példázatot, mint ahogy megannyi példáját a természetből és az emberek tapasztalatiból ragadja ki! Pont azért, hogy a lelki dolgokat megértesse! Láthatókból segít megérteni a láthatatlanokat! A láthatókból felismerhetők a láthatatlanok az örök kérdések.
A számonkérés mikéntjéről beszél ma nekünk az evangélium. Felmerül a kérdés valamennyiünkben, hogy miként is fogunk elszámolni. Miben is áll a felelősségünk. Úgy látszik több módon is figyelnünk kell! Egyrészt tartalék olaj kell a készenlétre, a várakozáshoz. Másrészt el kell számolnunk mindazzal ami ránk bízatott. Harmadrészt, ha meg nem változunk, s nem leszünk olyanok mint a gyermekek nem tudunk bejutni! Továbbá, ha nem lesz rajtunk menyegzős ruha, nem mehetünk be. Sőt amikor pedig a végítélet jön, akkor az lesz a mérce, hogy hogyan viselkedtem a legkisebbekkel! Amit egynek is tettem, vagy nem tettem, az Istennek, vagyis Jézusnak tettem!
Úgy néz ki azért vannak kritériumok, nem adják olyan olcsón ezt az üdvösséget! Nekünk embereknek van szükségünk arra, hogy elhagozzanak különféle figyelmeztetések, mert csak ezek ébresztenek rá arra, hogy mit is kell tegyünk, hogyan is kell éljünk!
Az aki átbillent, aki megtért, akinek van füle a hallásra, szeme a látásra, azok számára ez mégsem fenyegetés, hanem felszabadító, hogy Isten ilyen! Ha szorongóvá tesznek valakit Isten szavai, Jézus példázatai, akkor ott valami különben sincs rendjén, s a mélyére kell nézni a dolgoknak. Ott valami seb tátong, vagy valamilyen bűn akadályozza a Szentlélek áramlását!
Mint ahogy az az ember, aki csak egy talentumot kapott, félt. Félt a gazdától, s nem tett semmit félelmében. Azt a felszólítást kapjuk a példázaton keresztül, hogy a pénzváltók asztalára tehette volna az az egy talentumát, mert ott is meg lehet szaporítani, valami kis kamattal! Pénzváltók asztalának érthetjük az Egyház előírásait, a szertartásokat, a szokásokat, amelyeket az egyház előír, mint irányt, mint lehetséges utat. Ezek a böjtök, az imádságok, a szentségek vétele: gyónás, áldozás, betegek kenete. Az egyház törvényei szerint való házasságrendezés, továbbá búcsújáró helyek, zarándoklatok, adakozások. Az egyház rendezvényein való részvétel, különféle alkalmak a segítségnyújtáshoz. Ezekre mindegyikre úgymond beváltható egy-egy talentum. Nem sok kell, csak el kell menni, részt kell venni. Csak egy kis idő, egy-egy óra, egy-egy odaállás. Egy-egy kisegítés, egy-egy felkérés elvállalása!
Nem kellenek nagy dolgok! Nagy dolgokat azoknak kell tenniük, akik többet kaptak. De úgy néz ki azok meg tudják tenni!
Azok vannak hátrányos helyzetben mindig, akik valamiért kevesebbet kapnak! Így van ez az életben, s úgy néz ki így lenne ez a lelki életben is? Azért ott van az a kijelentés, hogy aki többet kapott, attól többet kérnek számon! Úgyhogy kár irigykedni arra, aki többet kapott! A többel több szenvedés is jár! Azt pedig az ember mindinkább ki szeretné kerülni, meg szeretné úszni!
Az egyházat érthetjük tehát a pénzváltók asztalának! Tegyük magunkat oda akkor is ha esetleg úgy érezzük, hogy többet kaptunk, akkor is ha csak egyet kaptunk! Egyet mindenképpen kapott mindenki! Önmagát! Az az egy talentum mi magunk vagyunk! Az az egyet ha odatesszük, ha merjük beleadni magunkat, kamatostul kapjuk vissza! Jól megrázott, megtömött kamattal kapjuk vissza! Bátorság!
