Jézusnak ez a példázata, amellyel befejezi programbeszédét, a Hegyi beszédet, a házépítésről, kettős értelemben áll előttünk: az egyik, hogy itt a földi életünkben biztos alapokra építsük életünket, mert hát sajnos látunk olyan szétesett életeket, családokat, sőt akár országot, hogy romhalmazzá tud válni. A másik, hogy komolyan vegyük és megcselekedjük a tanítást, amit hallgatunk, hogy az örök életünk nehogy örök romhalmazzá váljon. Sem az egyiket sem a másikat nem akarjuk, hanem rendet és egészséges fejlődést szeretnénk magunknak is, családjainknak is.
Jézus azt mondja balga ember az, aki hallgatja az ő tanítását, de mit sem törődik vele, vagyis nem alkalmazza a saját életére, nem építi be. Nagy a kísértés arra, hogy az ember ügyeskedve éljen, megszerezzen magának sok mindent, akár anyagiakat, akár élményeket, de az öregség, a betegség és legfőképp a halál mindent elsöprő vihara azzal is fenyeget, hogy örök romhalmazzá teszi az ember örök életét, vagyis ahogy szokjuk ezt mondani: pokolra jut.
Már Jézus előtt majd 1500 évvel korábban Isten Mózes által föltárta az ember sorság: vagy elfogadjuk és megtartjuk a parancsait, aminek következménye áldás lesz, vagy pedig nem fogadjuk el és átkot vonunk magunkra. Nem azért átok az Isten útjáról valóletérés, mert Isten megbüntet, hanem azért átok, mert ahol nincs Isten, ott nincs áldás. Ahogy a Házi áldás is mondja: ...hol áldás ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen. Ez az áldás szöveg, ima úgy kezdődik, hogy hol hit, ott szeretet, nem pedig vallás, hanem hit. Hit abban, hogy Isten útján járva az ember szeretetben él. Mert, ha csak vallás van, megkövesült szabályok, ott eltűnik szeretet, és sem béke, sem áldás és végső soron Isten sincs már ott, hanem különféle szükségletek kielégítése: dolgozik, hogy egyen, egyen hogy dolgozhasson ördögi köre, amit „rohanó világnak” nevezünk.
Volt már, hogy olyannal panaszkodott valaki nekem, hogy némelyik papban sem látja azt, hogy hisz mindabban amit mond és csinál. De ugyanígy vannak hívek, akik csinálják a vallást, de igazából nem hisznek benne, s ezt onnan lehet látni, hogy nincs bennük szeretet, nincs bennük béke, nem áldás a közelségük. Mondhatnánk homokra építette a házát, vagyis az életét, mert nem cselekedte meg amit hallott, ha máskor nem gyerekkorában a hittanórán, a templomban. De így van ez nagyban is, akár település vagy akár egy ország szintjén is: ha letérnek az Isten útjáról, akkor sem hit, sem szeretet, sem béke, sem áldás nincs. Istent is kiűzték, nem kell, csak a szükségletek kielégítése, s valójában a pénzek elosztása az egyedüli igazi cél, a többi meg csak köret hozzá. A házi áldás pedig pont fordítva fejeződik be: hol Isten, ott szükség nincsen.
Persze – félreértés ne essék – ez nem nem politikai, gazdasági programbeszéd. Jézus jól tudja, hogy vannak szükségleteink: lakhatás, munka élelem, energiaforrás, ruha miegyébb, hanem arról van szó, hogy Istenbe vetett hit nélkül, szeretet nélkül, béke és áldás nélkül, csak ezek a szükségletek maradnak és kizsigerelik az embert. Így minden szükséglet inkább csak átok lesz a végén, hogy a fene egye meg, ezt is, meg azt is még meg kell venni, meg kell csinálni. S jön a kérdés, a kor kérdése: miért is élünk egyáltalán? Csakhogy a szükségleteinket kielégítsük?
Isten ennél jóval többet akar, jóval többre teremtett bennünket. Az alapszükségleteinket úgy is ki fogjuk elégíteni, még akkor is ha nem mondják, nem reklámozzák. Isten többre hivatva alkotta meg az embert, erre a többletre, az áldásra, a bölcs ember magatartására akarja felhívni ma ismételten a figyelmünket.
Elsősorban az Istennel való minőségesebb kapcsolatra, ami az embertársainkkal való kapcsolatban mutatkozik meg. S ehhez pont a szükségletek bizonyos lemondására van szükségünk: időt szentelni a másiknak, lemondani bizonyos vágyakról, fékezni kell indulatainkat, meg kell bocsássunk meg ilyenek.
Ezek jelentik az Istennel való együtt járást, a tanítás megcselekvését, hogy áldás legyen a részünk, hogy sziklaalapon álljon életünk, családunk, közösségünk és országunk egyaránt.
A reklámok azt sugallják, hogy a szükségletek kielégítésével lesz bennünk béke, ezzel szemben Jézus azt sugallja, hogy az ő tanítását megcselekedve, őt követve találunk rá a békére.
Farsang van. Ünnepelünk. Ünnepeljük azt, hogy itt a tél vége, jön az új tavasz. Új kezdet, még egy bulizás, és maskarákban, jelmezekben kinevetjük a telet, a halált, a megsemmisülést, mert hiszünk a kikeletben, az új élet lehetőségeiben. S ez már elővételezi, hogy a Nagyböjt közeledik. Az ünnep a böjtöt is tételezi. A mai nap ünnepével is az kiáltjuk oda a télnek, halálnak: nem hiszünk benned!
Az élet ritmusához csatlakozva, bölcs ember módjára Jézus Krisztust követve békét és áldást akarunk!
„Békét adj, szívünkbe, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak!”
