Gyerekkoromban sokszor hallottam felnőttektől, tanároktól, hogy irigykedve mondták a gyerekeknek: addig örüljetek míg gyerek vagytok, hogy tanulnotok kell, felnőtök, s akkor sok gondotok lesz, élvezzétek azt hogy még tanulhattok. Gondolom ma is sok gyerek hallja az ezekhez hasonlatos biztatásokat, rémisztgetéseket. Nem egy esetben mondták már nekem gyerekek, hogy nem akarnak felnőni, mert látják szüleiken, hogy nem jó felnőttnek lenni. Túl sok az aggodalmaskodás, aztán az abból fakadó feszültség. Nyilván jobb felhőtlen, gondtalan gyermekként csak egyszerűen élvezni a gondoskodást, szeretetet.
A felhangzott evangéliumi szakaszban 6-szor is hallottuk az aggódás kifejezést. Főleg abban az értelemben, hogy ne aggódjatok. De Jézusról szóló történetekben, sőt az egész Bibliában egyik igen gyakran ismételgetett kifejezés a ne féljetek.
A felnőtt ember világának része az aggodalmaskodás, úgy tűnik kikerülhetetlenül része. Olyannyira, hogy a 20. századra még filozófiai rendszert is építettek a gondra, az aggódásra. A társadalom, vagyis az emberiség mára kilépett a gyerekkorból, mindenhol követeli az ember a jogait, szinte ingerülten tartunk attól, hogy gyerekszerepbe ne taszítsanak. A szabadság korát éljük – annak ellenére, hogy ez gyakran nemtetszést is von maga után, mert hát hova megy a világ...! S ezzel a szabadsággal megjelenik a gond. Talán sokkal erősebben, mint Jézus korában. Jézus korában még nem volt igazán ateizmus, nem volt ilyen fokú vallástalanság, mégis beszél arról, hogy aggodalmaskodik az ember.
Persze a gyerekek is szoktak aggodalmaskodni, főleg, ha nem szeretik őket, ill. ha nem helyesen szeretik őket, mert hát akkor nem tud megfelelni, aztán előjönnek ilyen olyan tünetek. Nem véletlen mondja Jézus, hogy legyünk olyanok, mint a gyerekek, hiszen a gyerekek bizalommal hagyatkoznak szüleikre, ugyanis alaptermészetéhez tartozik az emberpalántának, hogy anyukája és apukája gondoskodik róluk, így jöttünk a világra, s ha ezt nem kapjuk meg, fel sem tudunk nőni. Ezért beszél így a próféta: „Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!” - szóval Isten még az anyánál is jobban odafigyel ránk. Milyen jó volna így élni, ennyire biztonságba érezni magunkat...
Az ember felnő, s a bűn miatt szétesett világban, a bűntől sebzett természetünkkel tele vagyunk aggodalmaskodással. Lényegében félünk a jövőtől. A jövő bizonytalan. Jézus úgy mutatja be az ezzel járó helyzetet, hogy az embernek két lehetősége van: Isten vagy a mammon, vagyis a pénz. S ez a kettő ahogy mondja nem fér meg egymással, mert vagy az egyiket, vagy a másikat utálja az ember, középút itt úgy néz ki nincsen. Vagy tiszteli vagy megveti, ill. vagy szereti, vagy utálja. Fontos tudatosítanunk, hogy Jézus itt nem parancsolgat, hanem feltárja az ember belső világát, a szívünk mélyén rejtőző hozzáállás. Azért mondja el ezeket, hogy ne csapjuk be magunkat, ill. hogy ne ámítsuk magunkat, hogy mi szeretjük az Istent, amikor erősen ragaszkodunk az anyagiakhoz. Ez egy veszettül égető dolog az ember lelkében: mit együnk, mit igyunk, mibe öltözködjünk, s folytathatjuk főleg így télvíz idején: mivel tüzeljünk... Még akkor is mélyen bent van az ember lelke mélyén ez, ha gazdag, s van mit a tejbe aprítania. Jézus szeretettel hívja fel a figyelmünket, hogy ne aggodalmaskodjunk, hogy biztonságban vagyunk, mint a kisgyermek a gondoskodó szüleitől, vagy mint a rét virágai és az ég madarai magától az Istentől. Jézus nem azt akarja, hogy felelőtlenül éljünk, mert hát gyakran indulatosan is az az ember reakciója, hogy nem lehet felelőtlenül élni, meg, hogy most akkor szórjam szét a vagyonomat! Szóval Jézus ezt szeretettel mondja, hogy a figyelmünket ne a holnapra, a holnap, a jövő bebiztosítására irányítsuk, mert ez aggodalmaskodással tölti el az ember szívét. Ha Isten országára figyelünk elsősorban, a többi is jönni fog, tisztábban, nyugodtabban tudunk gondoskodni a jövőről, ha elsősorban Isten országát és annak igazságát keressük.
Úgy kezdte Jézus a hegyi beszédét, hogy boldogok a szegények, mert övék Isten országa. Boldogok, akiknek esélyük sincs bebiztosítani a jövőjüket, mert Istenre könnyebben hagyatkoznak. Mert aki gazdag, elsősorban a gazdagságát kell megvédje, biztosítsa, fenntartsa. Ez az egész egy kelepce, s ettől az aggodalmaskodó, szorongató helyzetből akar Jézus kiemelni bennünket, elsősorban feltárva ennek helyzetét. A gazdag ifjú történetében is rámutat arra tanítványainak, hogy milyen nehéz bejutni a gazdagnak Isten országába, az ifjú szomorúan távozott tőlük, mert nagy vagyona volt. Azt mondja Isten: nem baj, ha vagyonotok gyarapszik, csak szívetek hozzá ne tapadjon. Az ember szíve pedig csalárd, örvénylő titok, olyan mint a ragacs, könnyen rátapad minden kosz. Jézus azon fáradozik, hogy feltárja nekünk a saját természetünk rejtelmeit, hogy ne csapjuk be magunkat, öntudatosságra, belátásra buzdít példáival pont azért, hogy boldogok legyünk. Erről szól az egész beszéde, amelynek ma is egy részletét hallottuk.
Pál apostoltól is erről hallottunk ma: Ne ítélkezzünk, eljön majd az Úr, mondja, a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Engedjük meg, hogy a szívünkbe eljöjjön, világosságot teremtsen. Erről szól a hitből fakadó élet, s hogy ne akkor kelljen majd megszégyenüljünk, amikor színe elé kerülünk...
