Lehet, hogy a vallásos ember számára nem kérdés miért hisz Istenben, de én legalábbis van, hogy találkozom olyan emberekkel, akik őszintén felteszik a kérdést, hogy miért higgyen Istenben?
Ez a kérdés aztán bennem is felmerül, hogy miért higgyek én Istenben? Hogy ő mindennek az alapja, mindenek kormányzója, minden az ő tudtával történik!? Felmerül a mai ember számára a kérdés: Miért ne higgyek valami másban? Úgyis minden korban szinte mindenki Istenben hitt, ez nem igazán egyedi, nem valami különleges. A ma embere vágyakozik a különleges után. Mi minden lehet ez a más? Mindenképpen valami kisebb, mint Isten, mert Isten talán túl nagy, túl távoli, túlontúl megfoghatatlan vagy bonyolult...
Egyszerűbb sok embernek a sorsban hinni, vagy netán a csillagok állásában, vagy a természet erejében, a szellemben, eszmében, tudásban. Lehet hinni az életben, az élet jogában szépségében. Vagy hinni a hitben, mint szerelmesnek lenni a szerelembe. De lehet hinni a babonákban, földönkívüliekben. Vagy egyszerűen a hagyományokban, szerelemben, önmagunkban. Vagy ahogy a Szentleckében hallottuk Szent Pál intelmeit, dorgálását: hogy ki kiben hisz, kivel tart: ,,Én Pálé vagyok'', ,,Én Apollóé'', ,,Én Kéfásé'', ,,Én pedig Krisztusé''. Talán részekre oszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevében vagytok megkeresztelve?... Ugyanúgy behelyettesíthetők ma is ezek a nevek papok, püspökök neveivel...
Miért Istenben higgyek? Ezt már feltették az ókorban a prófétáknak is, a próféták pedig Istennek, hogy miért higgyenek benne? Isten azt válaszolja, hogy azzal bizonyítja önmagát, hogy amit ígér, azt megvalósítja. Ábrahámnak ígér földet, utódokat, áldást, s meg is valósítja. Aztán az egyiptomi fogságban élőknek szabadságot ígér, s Mózessel meg is valósítja: kivezeti őket Kánaán földjére, a szabadság földjére, a tejjel-mézzel folyó országba. A prófétákon keresztül ígér szabadítót, s eljön Jézus Krisztus.
Jézus is ígér és beteljesít: ígérte, hogy feltámad, s fel is támadt. Ígérte a másik vigasztalót, a Szentlelket, s el is jött. Ígérte, hogy Egyháza az idők végéig fennáll, s a pokol hatalma nem vesz erőt rajta, s még mindig fennáll 2000 éve. Jézus ígérte, hogy visszajön, s a keresztény ember ezt várja, ebben a tudatban él, s olyan életvitelben, hogy várja Jézus újra eljövetelét.
Amint hallottuk az evangéliumban Jézus Názáretből, ahol nevelkedett Kapharnaumba költözködik a Tó melletti városba, Zebulon és Naftali környékére, mégpedig azért, hogy beteljesedjék az írás!!! Isten igazolni akarja az embereknek, hogy ő az, akit megígért!
Annyi félét hihetünk, ahányan csak vagyunk. Annyi pártra szakadhatunk, ahányra csak akarunk. A pártoskodás a megromlott természetünkhöz tartozik, a bábeli zűrzavarhoz, amikor valaki ill. valakik önerőből meg akarják mutatni, hogy ők valakik, mint az ősi Bábeli torony építésekor. Ezt Isten nem fogja soha megengedni, még akkor sem, ha ez az Egyházban történik. Minden hatalmaskodónak Isten letöri a szarvát, mint a zsoltárokban írva van: Isten emel fel és ő aláz a porba. Vagy ahogy Jézus is mondja, aki önmagát felmagasztalja, megalázzák... ezért van szükség megtérésre.
Jézus korában, amikor fellépett, a választott nép megosztott volt, ugyanúgy pártoskodás dúlt, mint minden korban. A választott nép körében is mindenki az írásokra alapozott, de mindenki másképp. Jézus is az írásokból indul ki, ezért megy Galileába. Zebulon és Naftali környékére. Ha alaposan megnézzük az akkori megosztottságot, az akkori sokféle pártoskodást, nem volt könnyű Jézusnak, hogy lehet itt rendet rakni?
Szent Pál apostol, aki megtérése előtt szintén az egyik nagy pártoskodó volt, sőt gyilkosságba is keveredett a pártoskodó meggyőződése következtében, megtérése után úgy fogalmazta meg, hogy Isten az engedetlenségben fogott össze bennünket, hogy így mindenkin könyörüljön. Isten is kereste, hogy mi az ami közös az emberekben, miben is vagyunk egyek? S egyértelmű, hogy a bűnben, az engedetlenségben. Isten erre alapoz. Így fogalmazza meg a Szentírás, hogy Jézust Isten bűnné tette, így lett sziklaalap. Ahogy múlt vasárnap is hallottuk, Keresztelő is így mutatott rá: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Tehát a világban az egység a bűnben van, mindenkiben ez az, ami megvan, az önakarat, a pártoskodó hajlam, ez a gyerekes megnyilvánulás. A megosztottság, a szétesett világ, a szétesett ember megoldására így indul el Isten: Tartsatok bűnbánatot. Ez zajlik azóta is, de vannak akik megtérnek, mint Szt. Pál, s már nem az engedetlenségben vagdalódzik, hanem azt az országot építi, amelybe a bűnbánattal lehet belépni. Jézus felhív, hogy forduljunk el a bűntől és forduljunk oda hozzá, és megszűnik a szétesettség, egy teljesen új egység jön létre, új minőség, az Isten országa.
Az embereket azonban újra és újra megkísérti, hogy ne Jézushoz forduljon, hanem egy emberhez, vezetőhöz, eszméhez, sorshoz, tudományhoz, valamilyen pártoskodáshoz, egyéb hatalomhoz, vagy a pénzhez. Ez mindig a bábeli zűrzavarhoz vezet, s újra csak a szétesettségbe torkollik. Miben is higgyünk? Miért is Istenben higgyünk? Jézusban?
A szétesett világ, a szétesett ember csak úgy gyógyul meg, ha odafordul Jézushoz, mindennap. A történelem is igazolja, hogy nincs más út! Isten ígérte, s megadta. Csak így lesz olyan párkapcsolat, olyan család, olyan kapcsolatok, olyan közösség, amelyre az emberi szív a legmélyén vágyakozik. Én ezért hiszek Istenben...
