A vasárnap a teremtés rendjében a hét első napja. Amikor kicsi voltam, nem értettem, hogy miért vasárnappal kezdődik a katolikus naptárakban a hét, amikor csak hétfőn megyek iskolába.
A hívő embernek a vasárnap a kezdet és egyúttal a vég is: a vasárnap összefogja a hetet. A zsidóknál csak a szombat van, vagyis a vég, a megpihenés ideje. A vasárnap, a hét első napján, amikor hajnalban Jézus feltámadt, megkezdődött az új teremtés, az új kezdet a cél mellett.
A mai vasárnappal egy sajátosan új kezdet valósul meg. Először is ma van Jézus megkeresztelkedése mellett az egyházi év első vasárnapja. Az ünnepre való tekintettel még fehér, de holnaptól már zöld színben pompázik a liturgia. Másodszor a keresztség áll a mai nap középpontjában, ami épphogy új kezdetet, újjászületést jelent.
Tehát többszörös új kezdet létezik: a liturgikus év Adventtel kezdődött el, a polgári év január elsejével, s egy új kegyelmi, misztikus kezdet a mai napon, amikor a keresztséget ünnepeljük. Jézus megkeresztelkedésével indul meg valójában az ő nyilvános működése, az Isten országának a hirdetése. A kereszténységben is az Isten országába való beavatás a megkeresztelkedéssel indultunk el. A mai nap beavat bennünket Isten világába: látható alakban leszáll a Lélek Jézusra és az Atya hangja szól: Te vagy az én szeretett fiam.
Isten világa titok, titok mármint olyan értelemben, hogy misztérium, megfejthetetlen, felfoghatatlan: hogy ő Atya, Fiú és Szentlélek. A Fiún keresztül az embernek, nekünk is megnyílik ez a titokzatos világ, Isten világa, Isten országa.
Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül – mondja Jézus. Vagyis aki hisz abban, hogy Jézuson keresztül vezet az út Istenhez, és a megkeresztelkedéssel, vagyis nyilvános alámerítkezéssel ezt vállalva beavatódik és üdvözül, vagyis megmenekül, vagyis részese lesz ennek az isteni világnak. Ezért kereszteltek kezdetben csak felnőtteket. Ez volt az egyház történelmében a gyermekkeresztség problémája, ugyanis a gyermek nem tudja felvállalni, mert ez egy tudatos döntés Jézus mellett. Aztán mivel voltak hívő szülők és odavitték a paphoz a gyermeküket és kérték, hogy keresztelje meg mert úgyis úgy fogja nevelni, Jézus hitében fogja nevelni, s megkeresztelték. Ez a mai gyakorlat is, hogy a szülők és a keresztszülők ígéretére kereszteljük meg a csecsemőket, kisgyerekeket. Vannak ma is olyan felekezetek, mint pl. a baptisták, akik csak felnőtteket keresztelnek meg, követve a legősibb hagyományt.
A keresztséggel egy fölfoghatatlan jó dologba kapcsolódunk bele: Jézuson keresztül mi is Isten fiai, lányai, gyermekei lettünk. Mit is jelent ez: Isten gyermeke vagyok!
Hiszek-e ebben? Jézus azt mondja: aki nem hisz, elkárhozik! - ez nagyon kemény.
Hány és hány ember él úgy, hogy ez abszolút nem számít az életében, nem is foglalkozik, hogy azzal, hogy meg van keresztelve. Nem tanulta meg, nem foglalkoztak vele, csak úgy beleszületett, csak egy kulturális máz rajta, hogyan is hinne benne.
És hány ember van, aki tartja a vallást, mint hagyományt ill. mint szokást és szintén nem az számít, hogy hisz Istengyermeki létében.
Aki nem hisz, elkárhozik. Csak a hit ment meg! Hinni kell valamiben, ugyanis csak így vészelhető át az emberi létezés, s ez mindenkire igaz, nemcsak a keresztényekre. Csak nem mindegy, hogy miben, mert hát csalatkozunk, s olyankor kiderül, hogy miben is hittünk. Vannak sokan, akik megsértődnek mert amiben hittek, ahogy hittek Istenben, nem úgy valósultak meg a dolgai, ahogy elvárta, s aztán megsértődnek Istenre, Egyházra, akár papra, akár emberekre és sértődötten magukbazárkóznak, s máris elkezdődik a kárhozat útja, mivel nem hisz.
A keresztséggel Isten gyermeke lettem. Mit is jelent akkor ez végső soron? Ez az egész arról szól, hogy az ember képtelen megmenteni önmagát, lehetetlen. A bűn terhétől az erkölcsi, szellemi, morális elsüllyedésről képtelen saját erőből megmenekülni. Egyszóval: alkalmatlanok vagyunk a boldogságra.
Azzal, hogy Isten gyermeke vagyok, hiszem és tudom, hogy mindez ellenére a boldogság várományosa, örököse vagyok – s máris ebben a hitben élek. Fiatal költők Párizsban úgy 100 évvel ezelőtt jólétükben nem is tudták, hogy mit is kezdjenek magukkal, s kitalálták, hogy kezdjenek el úgy élni, ahogy Jézus tanította. Néhány nap múlva az egyik azt mondta, hogy hagyják abba, mert ha így folytatják, akkor úgy érzi meg fog térni! Át fog alakulni az egész élete, ha így gondolkodik. Igen az életmód megváltoztatja a gondolkodást. Ezért is Jézus a követésre hív meg bennünket, nem valami eszmecserére. Ebből született az a mondás is, hogy élj úgy ahogy gondolkodol, mert később úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz. Akinek füle van, hallja meg!
A vasárnap mindig az új élet kezdete, valójában a keresztségben gyökerezik. A keresztények vezették be a történelemben a vasárnapot, majd a római birodalom átvette, s innen minden kultúra. Egy rejtett, titkos valóság, a kegyelmi élet, az új ember, amit csak az ért meg, akinek füle van a hallásra. Aki nem érti, vagy nem egészen, az úgy imádkozzon, hogy ne evilági javakat kérjen, legyen az egészség, jólét v. bármi. A megkeresztelt ember a Szentlelket kéri.
Végezetül egy ismert történettel zárom elmélkedésemet:
A nagy esőhiány tikkadttá, szárazzá tette a földeket. A fák fájdalmasan hullatták megfakult, elsárgult leveleiket. A fű a réteken kiégett. Az emberek nyugtalanul kémlelték a tiszta, kobaltkék eget.
Mivel mind szárazabb hetek követték egymást, és hónapok óta egy csepp eső sem esett, a helybeli pap az eső kegyelméért könyörögve rendhagyó imaórára hívta az embereket a templom előtti térre.
A teret nagy sokaság töltötte be a megbeszélt órára. Sokan hozták el magukkal hitüket jelképező tárgyakat: a Bibliát, keresztet, imakönyvüket, rózsafüzért.
A pap végignézett az embereken, és tekintete megállapodott egy kislányon, aki teljes komolysággal ült az első sorban.
A kislány egy piros esernyőt tartott az ölében.
Imádkozni annyi, mint esőt kérni. Hinni pedig annyi, mint esernyőt vinni magunkkal.
Ámen.
