Olykor riogatónak tűnnek a Szentírásból a szavak, mintha ma is Keresztelő János Isten fenyegetését tolmácsolná. Gondolom, hogy többedmagammal vagyok úgy, hogy ez megrémiszt, s nem egyszer értetlenül állok az ilyen képek előtt, hogy Isten szórólapátját tartja kezében és olthatatlan tűzre veti a pelyvát, meg hogy a fejsze a fák gyökerénél van. Sokszor úgy érzem, hogy nem lehet ilyen az Isten, nem dobhat tűzre, nem vághat ki. Én jó akarok lenni, jól akarom csinálni, szeretni akarom Istent, nem jöhet cserébe az, hogy ő meg – mert valami hibát elkövetek, olthatatlan tűzre fog vetni miatta. Sok emberrel találkozom, akik pont ilyen félelmekkel vannak Istennel szemben, még azt is bűnként élik meg, amelyek nem is bűnök, s rettegnek Istentől, mert hát ilyen szórólapátos fejszevillogtatós valakinek képzelik el, s aztán szoronghatnak egész életükben. Főleg, ha esetleg valaki ebben erősíti is őt. Jézus mégis Jóságos Atyának mutatja be Istent. Jézus ahogy irgalommal nem ment el semmi -féle ínség mellett, hanem egészen bensőséges magatartással állt az elesett, a kicsiny és a gyenge mellé. Jézus mégsem úgy jelent meg mint egy viking katona a nagy baltájával.
Mégis elhangzanak rendszeresen ezek a fenyegető szavak, de nem csak Keresztelő Jánostól, hanem nagyon sok prófétától, sőt magától Jézustól is hallunk olyant mint amikor a sírásról és fogcsikorgatásról beszél, meg a következő példabeszédben:
"Egy főember - kezdte - messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen. Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát és így szólt hozzájuk: Kamatoztassátok, míg vissza nem térek. Polgártársai gyűlölték, ezért követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy királyunk legyen. Mégis megszerezte a királyságot és visszatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan forgatta. Jött az első, s így szólt: Uram, minád tíz minát hozott. Jól van, derék szolga! - felelte neki. - Mivel a kicsiben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett. Jött a második is: Uram - mondta -, minád öt minát jövedelmezett. Ennek ezt válaszolta: Téged öt város fölé rendellek. Végül jött a harmadik és így beszélt: Uram, itt a minád! Kendőbe kötöttem és eldugtam, féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy. Fölveszed, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél. - A magad szájából ítéllek meg - mondta neki -, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le és learatom, amit nem én vetettem. Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. - Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára." |
Meglepő, hogy a szeretetet hirdető Jézus az Isten országát ilyenhez hasonlítja: a mihaszna szolgától elveszik amije van, de nem is ez most az érdekes, hanem, hogy az ellenségeit, akik nem akarták, hogy a királyuk legyen leöleti. Úgy néz ki erős hatalmi harc folyik Isten országáért. Vannak, akik nem azt akarják, amit Isten, ugyanakkor magukról azt hiszik, hogy lényegében jól csinálják a dolgaikat. Ezekkel került szembe Jézus, igazán ezeknek mondja mindig is a fenyegető szavait, akik persze aztán ezért elintézik, hogy eltegyék láb alól. Milyen gyűlölet, micsoda vakság ez! Azt gondolják, hogy Isten ügyében fáradoznak, közeben csak a saját érdekeiket nézik, vagyis a saját érdekeiket összekeverik Isten ügyével, s Istent ki is végeztetik azt gondolván, hogy Istennek tesznek szívességet. Ilyen volt Szent Pál apostol is míg meg nem tért. Ez a fajta vakság a legveszélyesebb, ez az ami leginkább árt Isten ügyének, nem a vallástalanok, meg a közömbösek. Ezért nevezi Keresztelő János viperák fajzatának őket. És komolyan kilátásba helyezi a kemény büntetés a farizeusoknak és a szadduceusoknak, akik csoportba verődve falkában támadnak, Istenre hivatkozva. Elnyomják a gyengét és a kicsinyt és pozíciókból lövöldöznek. Magatartásukkal nem akarják, hogy Jézus legyen a király, mert az a szemükben nem is olyan előkelő, szeretni a kicsinyt, a kitaszítottat, és a bűnöst, az a vallásos embert olykor kellemetlenséggel tölti el. A vallásosság, a külsőségekre törekvő vallásosság nem akarja, hogy Jézus legyen a király, kilátásba van számukra helyezve a fejsze, a szórólapát és az olthatatlan tűz.
Jézus olyan királyságot hoz, amelyben az ellentétek kibékülnek, ahogy hallottuk az olvasmányban: „a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén (…) Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert.”
Ezt Jézus a betlehemi jászol békéjével hozza közénk, csecsemőként érkezve. Nincs mitől félni azoknak akik ezt várják. Akik Istent várják, az ő országát, azoknak érkezik, de akik a saját országukat akarják építeni, azok követségére felkoncoltatás vár. Rajtunk is áll, hogy melyik táborba tartunk, vagy melyik táborba érkezünk. Kérdés, hogyan bánunk felebarátainkkal sőt, ellenségeinkkel. Ez az eljövendő király ilyen országot hoz, várjuk-e? Ill. mit is várunk egyáltalán? Nem hivatkozhatunk semmire, mint Keresztelő János mondja, Isten a kövekből is képes fiakat támasztani magának. Nincs senkinek: sem a pozíciójából, sem tisztségéből, sem származásából fakadóan biztos útja ebbe a királyságba. Ez az ország csak akkor érkezik, ha erre várnak. Ezért kell megtérni újra és újra, mert mindenki, s ki kell emelni, hogy MINDENKI megkísértetik, hogy a saját elképzelését várja és kisodródik. Ezt kell mindig felülvizsgáljuk magunkban, hogy valójában arra várok-e amit Jézus hoz? Ezt jelenti a megtérés és a jó gyümölcsöt teremni ezért az országért.
